A FOGOLYKIVÁLTÓ SZŰZANYA ÜNNEPÉN
(2024.09.29.)
Szeptember 29-én, vasárnap iskolánk közel 100 fővel (tanárok, diákok (volt diákok is) és szüleik, egyházközségi tagok) csatlakozott az egyházközség hagyományápoló zarándoklatához, amely 9 órakor indult a plébánia elől. Néhány szép útra indító gondolattal, napindító imánkkal és a zarándokkereszttel hegyen völgyön át haladtunk a Budakeszi kegytemplomhoz vezető piros útjelzésen.
Ezen a napon, oda- vissza kb. 12 km – t tettünk meg, 330 m szintkülönbséget leküzdve. Útvonal: Budaörs – Piktortégla-üregek – Budaörsi-hegy – Szent Mihály (Végvári) – szikla – Makkosmária.
A Szent Mihály sziklánál pihentünk meg, ahol 2 történetet hallgattunk meg a búcsújáró helyről.
Az egyik történet a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-ben egy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőjébe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő Krisztus arca jelent meg előtte. Traub később beteg lett. Csodás gyógyulása után egy Falconeri nevű olasz származású budai festőtől olajfestményt vásárolt, mely a Gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázolta. A képet az említett tölgyfára függesztette. Hamarosan sokan kezdték látogatni ezt a helyet. A másik történet még korábbi, a török időkre nyúlik vissza. Miszerint, a visszavonuló török sereg több száz foglyot vitt magával. A muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott, majd a trinitáriusok (A Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendjének tagjai) pedig magukat adták cserébe – életüket is áldozva – a foglyok szabadságáért. Magyarországon különösen a Makkosmária búcsújáróhelyen tisztelik a Fogolykiváltó Boldogasszonyt, és ez idő szerint is Hozzá imádkoznak.
Az Angyalok Királynéja kegytemplom tágas kertjében fogadták a híveket. A misét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
A szentbeszédben a püspök atya kitért az ünnep lényegére, miszerint a régi időkben a foglyok kiszabadulásáért imádkoztak az emberek a Fogolykiváltó Szűzanyához. Ez a jelenben is így van, de átvitt értelemben a kábítószerfüggőkért, a testiség, a szerencsejátékok és minden más káros szenvedély rabjaiért imádkozunk ezen a napon. Azokért is, akik szenvednek miattuk.
Családtagjaik, szeretteik, akik felszabadításukért fáradoznak. A fiatalokért is, hogy bölcsen, erős akarattal kerüljék el a szenvedélyek csapdáit.
A szentmise végén a Budakeszi egyházközség hívei megvendégelték a gyerekeket majd az Úr Isten áldásával indultunk haza.
Michelbergerné Kaiser Szilvia DÖK segítő tanár