Ismét jó volt mindszentysnek lenni! – Amfi Kupa

Péntek délelőtt három fiúval izgatottan vártuk, hogy elinduljunk a – tavaly már megismert és izgalmasnak tűnő – Amfi Kupára. Másik három fiút meg kellett keresni, mert a nagy izgalomban elfelejtettek elindulni.

Rendben megérkeztünk Óbudára, és mivel még bőségesen volt időnk, tettünk egy rövid sétát a környéken, megnéztük Puskás Öcsi szobrát is.

A zsúfolásig telt tantermekben 75 perc állt a fiúk rendelkezésére, hogy kidolgozzák a feladatokat. Ezt egy gyors folyosói exit poll értékelés követte. A nagy felismerések, homlokra csapások – és persze az elmaradhatatlan nassolás – után a kalandok délutánja következett. Részt vettek a fiúk kémiai kísérleteket bemutató előadáson, tombolajegyet szereztek – természetesen matekpéldák megoldásával -, 3D-s nyomtatással ismerkedhettek, majd az egész épület bejárását igénylő keresztrejtvény megoldása után még egy kis LEGO-programozás is belefért az időbe.

Az eredményhirdetés izgalmának hangulata hatotta át a négyszáz főnyi, ötödikes és hatodikos résztvevővel megtelt tornatermet.

Először arra lehettünk büszkék, hogy az ötödik évfolyamon 5. helyezést ért el Szövényi Pál. Majd nem sokkal később annak is örülhettünk, hogy a hatodikosok közül Füzes Vince a 6. helyen, Máthé Gergely a 8. helyen végzett, egyéni teljesítményüket tekintve.

Iskolánkat idén 6 gyermek képviselte, ám a résztvevő iskolák között meghirdetett csapatversenyben csak négy fő szerepelhetett. Ez a csapat a negyven iskola közül a 2. helyen végzett!

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!!!

Köszönjük Edit néni lelkiismeretes, odaadó felkészítését!

Egyelőre nem tudom, hogy miért is volt leginkább jó mindszentysnek lenni ma délután. Azért-e, mert ilyen csodaszép eredmények születtek vagy azért, mert a fáradtság ellenére egész délután becsülettel a tudományokkal foglalkoztak a fiúk, vagy azért, mert nagyon megható volt látni, hogy a nem-csapattagok között is szétosztották az ajándékokat, vagy mert számomra új vicceket meséltek hazafelé a buszon… . Még érlelődik bennem a válasz. Mindenesetre köszönöm, hogy részese lehettem ezeknek az eseményeknek!

Pandula Marcsi néni