Pénteken a mi iskolánk is bekapcsolódott abba a világméretű kezdeményezésbe, amelyben gyerekek milliói imádkoznak együtt a békéért.
Ez a kezdeményezés 2005-ben Venezuelából indult, keresztény közösségek hívására – és idén már 20 éves.
Szent Pió atya szavai indították el:
„Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni.”
Ma mi is megálltunk egy pillanatra, és beléptünk ebbe a csendes, mégis hatalmas erejű imába, amit a világ gyerekei mondanak együtt.
A rózsafüzér minden szeme egy apró szeretet-üzenet, amit Istenhez küldünk.
Kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson minket békét teremteni – először a szívünkben, aztán a világban.
Jézus mondja:
„Az én békémet adom nektek.” (Jn. 14,27)
Ha megnyitjuk a szívünket, és befogadjuk ezt a békét, bárhová megyünk, a békét visszük magunkkal.






