MINDSZENTY SPORTNAP ’17- MENETLEVÉL

(2017.06.01. BUDAÖRS VÁROSI USZODA SPORTCSARNOK ÉS STRAND (BVUSS) HÁRSFA UTCA 6.)

AZ ISKOLÁNK TANULÓIT 20 CSAPATBA (kb. 300 FŐ) OSZTVA (1-8. OSZTÁLYIG VEGYESEN) 10 ÁLLOMÁSON ÁT VÉGEZNEK MAJD A GYEREKEK CSAPATJÁTÉKOKAT, SOR ILL. VÁLTÓ VERSENYEKET. 1-1 ÁLLOMON MINDIG 2 CSAPATNAK KELL TARTÓZKODNIA, AKIK A VERSENYSZÁM VÉGÉN ELLENKEZŐ IRÁNYBA MENNEK TOVÁBB, ÍGY MINDIG MÁS CSAPATTAL VERSENYEZNEK A KÖVETKEZŐ ÁLLOMÁSON. A MEGFELELŐ HALADÁS BETARTÁSÁBAN A TANÁR KOLLÉGÁK ÉS A MENETLEVÉLEN JELZETT IRÁNY IS SEGÍTI A VERSENYZŐKET. A GYŐZTES CSAPAT RÉSZTVEHET A TANÁR – DIÁK KIDOBÓBAN.

A GYEREKEKÉRT 14 ÓRÁIG A SPORTCSARNOKBA, 14.30 UTÁN A POSTA ÉPÜLETÉBE JÖJJENEK A SZÜLŐK. 13-14 ÓRA KÖZÖTT EBÉDELNEK A GYEREKEK, AZ ÁLTALUK HOZOTT FINOMSÁGOKBÓL. MINDEN KISGYEREK A JÁTÉK ALATT A KULACSÁT VÉGIG VIGYE MAGÁVAL, HOGY LEGYEN INNIVALÓJA. A KOLLÉGÁK FIGYELMEZTESSÉK ERRE A GYEREKEKET!

 

 ÁLLOMÁSOK

SZÁMA, HELYE, FELADAT

ESZKÖZÖK

LELÁTÓ ÜLÉSEIRE AZ OSZTÁLYOKAT JELZŐ SZÁMOK (1/a; 1/b…)
A pirossal jelzett eszközöket a sportcsarnok adja.

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

6:00 – TÓL PÁLYAÉPÍTÉS 10 jelző rúd+számok
1-10-ig,+az osztályok
ADRIEN,
SZILVI

ESZKÖZÖK

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

7:45 Érkezés, gyülekezés kint a sportcsarnok előtt, majd 8:00-tól cipőváltás után, osztályok és nemek szerinti sorakozás tornaoszlopban a sportpályán.
Eligazítás (gong próba…) (Adrien, Szilvi)
CSAPATALAKÍTÁS (alatta halk zene szól)
– elsősegély doboz
-10 db nagy lyukas bója (állomás jelöléshez),
-80 m elválasztó paraván (a pálya 4x10m-es sávokra legyen osztva. A színpaddal szemben állva, a jobb oldali sávot keresztben megfelezve-itt kérjük a kapu kivételét-5 állomást tudunk így kialakítani a küzdőtéren.
-HANGOSÍTÁS:
2db fejmikrofon,
1db vezeték nélküli mikrofon, hangtechnikus szakmai segítsége a CD lejátszásban és az állomások végét jelző gongütésben
osztályfőnökök és helyettesek
TOVÁBBI KELLÉKEK:
– alkoholos filcek
– állomás számok
– hosszú rúd (10db)
– osztályok jelzései (Zoli)
– cellux
– szigetelő szalag
– ajándékok a titkárságról
– menetlevelek
– polifoamok
– CD-k
– s. forgató könyv
– imbuszkulcs
– kukazsák
– kupakok
-pályát jelző szalagok

ESZKÖZÖK

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

1.8:20-8:40 SPORTCSARNOK LELÁTÓ –AKADÁLYPÁLYA, ELŐTTE CSK. VÁLASZTÁS, NEVEK FELÍRÁSA A MENETLEVÉLRE, BEMELEGÍTŐ GIMNASZTIKA 2 DB ALAGÚT, 2DB POLIFOAM, 4DB BÓJA, KUPAKOK, 2DB JELZŐMEZ, SZÉLES CELLUX, 4DB KARIKA,
2db KALAP, 4 BOT, PAPÍRGALACSIN, TOLL, ÓRA, 2DB MEZ
S. ÁGI
M. CECI
2.
8:45-8:55 FÜLESLABDA VÁLTÓ. SPORTCSARNOK ’A/1’ PÁLYA (fal felöli rész)
4 (ebből 2 db tartalék) FÜLES LABDA, SÍP TOLL, ÓRA, BEFUTÓT JELZŐ MEZ (2 DB) K. NÓRA

CS.ANNA

3. 9:00-9:10
PÓKFOCI SZIVACSLABDÁVAL
SPORTCSARNOK ’A/2’ PÁLYA (a közepe felé eső rész)
2 DB FELFÚJHATÓ KÉZIKAPU (SPORTCS. ADJA), 3DB SZIVACS-
KÉZILABDA, SÍP, TOLL, ÓRA,
15-16 DB JELZŐ MEZ
NESZTIL

MAGDI

4. 9:15-9:25 PARTIZÁN SPORTCSARNOK ’B’ KÖZÉPSŐ PÁLYA 2DB SZIVACSLABDA, SÍP, TOLL, ÓRA G. MAGDI

K. JUDIT

9.25-10.15 SZÜNET (TÍZÓRAI –IVÁSZAT) a tribünön, osztályok szerint leülve a jelzett sorba

ESZKÖZÖK

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

5.10:15-10:25 SPORTÁGAK KÉPEINEK ÖSSZERAKÁSA, ELMÉLETI TESZT,PUZZLE – SZÍNPADON TOLL, TESZT, 2CS PUZZLE, ÓRA R. D.RITA

M.DORKA

6. 10:30-10:40 DÖNGETŐ SPORTCSARNOK ’C’ PÁLYA SZÍNPAD FELŐLI PÁLYA SÍP, ÓRA, TOLL, 15-16 JELZŐ MEZ T. MARCSI
P. MARCSI
7. 10:45-10:55 BOMBÁZÓ
SPORTCSARNOK ’C’ PÁLYA TRIBÜN FELŐLI PÁLYA
SÍP, ÓRA, TOLL, 30 DB GUMI LABDA, 9 DB MEDICIN LABDA, 2 DB 4 M-ES PAD, HELGA,

EDIT

ESZKÖZÖK

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

8. 11:00-11:10 SÜNI KÉSZÍTÉSE KRUMPLIBÓL FOGPISZKÁLÓVAL MOCSÁRON ÁT SPORTCSARNOK ’C’ PÁLYÁVAL SZEMBEN A LELÁTÓ TETEJÉN 20 DB KRUMPLI, FOGPISZKÁLÓ, MOCSÁRJÁRÓ POLIFOAMOK, TOLL, ÓRA BÉRDI RÉKA GERHÁT ANNAMARI
9. 11:15-11:25
CÉLBARÚGÁS, FÜLE-FARKA, VÁNDORLABDA, TALPIKÁS FELADAT
SPORTCSARNOK ’A’ PÁLYÁVAL SZEMBEN A LELÁTÓ TETEJÉN
2 DB KAPU, 2 DB FOCI LABDA, 2 DB ÓRIÁS LABDA, 2 DB NAGY LABDA, KUPAKOK, 50 DB ’TALPIKA’, SÍP, TOLL, ÓRA L. ENIKŐ

ROSZEL ANNAMARI ANITA

ESZKÖZÖK

JÁTÉKVEZETŐ TANÁROK

10. 11:30-11:40
GÖRGŐS VÁLTÓVERSENY SPORTCSARNOK ’B’ PÁLYÁVAL SZEMBEN A LELÁTÓ TETEJÉN
4 DB GÖRGŐ, 1 DB IMBUSZ KULCS, 15-16 DB JELZŐ MEZ, TOLL, ÓRA DETTI,

BORI

VÉGEREDMÉNY Innentől az egész pályára lesz szükségünk EDIT és
HELGA
11:50 EREDMÉNYHIRDETÉS, BEMUTATÓK MUSZTÁNGOS KISLÁNYOK, POLYÁNKI BENEDEK BEMUTATÓJA,  
12:15-12:35 TANÁR – DIÁK KIDOBÓ egész pályán  
12:35-13:00 TANÁR – DIÁK FOCI A BALLAGÓ 8. OSZTÁLLYAL FÉRFI KOLLÉGÁKNAK SZÓLNI KELL.
A kapu visszaállítását kérjük, mert egész pályán lesz a játék
 

TOVÁBBI TUDNIVALÓK:

A játék végét, egy egységes, mindenki által jól hallható hang (gong) fogja jelezni. Ekkor, abba kell hagyni a versenyt – A VERSENY GÖRDÜLÉKENYSÉGE MIATT EZT KÖTELEZŐ BETARTANI -, értékelni kell a csapatot, be kell írni az elért pontszámot és tovább kell küldeni őket. A játék végétől, azaz a hangjelzéstől 5 perc áll rendelkezésre a következő helyszínen lévő verseny feladat megkezdéséig (a gongütéstől a következő játék megkezdéséig zene fog szólni.

(A gongütés minden estben, csak a játék végét jelzi. Ahogy a zenének vége van, már kezdeni kell a következő versenyszámot). Ezek alapján szükség lesz a gyors váltásokra.

A játék végeztével minden csapatnak meg kell mondani, hogy hova kell tovább mennie! Ellenkező az irány. A legelső játékosoknál ez be lett indítva, de azért segíteni kell őket.

A sportnap első versenyszáma 8:20-8:40-ig tart, mert az első 10 percben a kiválasztott csapatkapitánynak a menetlevél hátulsó oldalára fel kell, írnia a csapattagok nevét, valamint választani kell egy csapatnevet és ezt pedig írja fel az 1. oldalra a csapatszám mellé. Ha még belefér az első 10 percbe, akkor egy rövid ízületátmozgató bemelegítést tartson egy kiválasztott tanuló.