Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntjük Önöket a Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola nevelőtestülete nevében. Tudjuk, hogy az iskolaválasztás felelősségteljes döntés, ezt szeretnénk megkönnyíteni iskolánk bemutatásával.

Sok év áldozatos munkája után 50 esztendő elteltével 1994 szeptemberében éledt újjá Budaörsön a katolikus oktatás, akkor még saját épület nélkül. 1997-ben a diákok már egy felszentelt, új épületben kezdhették meg a tanévet. 2006-ban, a tetőtér beépítésével tizenkét tantermes iskolává bővültünk. 2018 októberétől, egy újabb szintnek köszönhetően, egy 16 tantermes világos, szép épülettel várjuk a gyermekeket. Az iskolában kiépült a számítógép-hálózat, informatika terem és 6 db digitális tábla áll a tanulók és a pedagógusok rendelkezésére.

Nevelési programunk az egyetemes és katolikus keresztény értékekre épül. Iskolánkban a szeretet és az összetartozás légkörének kialakításán fáradozunk. Célunk, hogy munkájukban és meggyőződésükben kitartó, művelt, hazájukat szerető és hozzá ragaszkodó fiatalokat neveljünk.

Mindezek mellett természetesnek vesszük a tantárgyak magas szintű oktatását.

Iskolánkban első osztálytól kezdve emelt óraszámban, kis csoportokban tanítjuk a német nyelvet, ötödik osztálytól pedig lehetőség van az angol nyelv tanulására is. Számos tantárgyból tehetséggondozást végzünk, a nyolcadik osztályosok számára felvételi előkészítőt, a legügyesebbeknek pedig nyelvvizsga felkészítést tartunk. A katolikus hittan mellett a református és az evangélikus gyermekek számára is tartunk hittanórákat. Az iskolánkban tanítók elkötelezettek a színvonalas és megújuló oktatási módszerek iránt, ezért rendszeresen képzik magukat.

Érdeklődési körüknek és igényeiknek megfelelően tanulóink számos tanórán kívüli lehetőség közül választhatnak. Ebben a tanévben matematika, nyelvvizsga előkészítő, informatika, angol nyelv, sakk, rajz, kézimunka szakkör, illetve szentségi felkészítés is működik. Énekkarunk fellépéseivel gazdagítja ünnepeinket. Péntek délutánonként „klubnapközis” foglalkozásokat tartunk, ahol az érdeklődő gyerekek érdekes programokon vehetnek részt („kiskukta”, táncház, kisállat bemutató, közlekedésbiztonsági foglalkozás, sport, kézműves foglalkozás).

A mindennapos testnevelésen belül különféle sportköröket szervezünk a gyermekeink számára (labdarúgás, asztalitenisz, floorball, röplabda, tollaslabda, játékos sportversenyek).

Nyitottak vagyunk minden budaörsi és a környékben élő, keresztény elkötelezettségű család gyermeke felé. Az eredményes munka érdekében fontos, hogy a hozzánk jelentkezők szülei tudjanak együttműködni az iskolával a nevelési elvek és az azonos értékrend közvetítésében.