Gyerekmaros

Október elején részt vettünk a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón, a Gyerekmaroson. Kora reggel indultunk, az út kicsit hosszúra és kalandosra sikerült, de mikor odaértünk, mindenki fellélegzett, és izgatottan indultunk a programokra.

Évfolyamonként csoportokba osztottak minket. Mi a 7. csoportba kerültünk. Ismerkedés után elindultunk a Duna partján egy tisztásra. Amikor a rétre értünk, kaptunk egy áldást és egy „mosolygós” kiflit. Mivel a teremtés hete volt, és a találkozó témája is a teremtésvédelem volt, meghallgattunk egy előadást arról, hogy mit is jelent ez.  Sokat énekeltünk, játszottunk, és oltárt is építettünk. Játék után együtt ebédeltünk, beszélgettünk.

Eztán szentmisére mentünk. Itt is sokat énekeltünk, olyan dalokat, amiket napközben tanultunk. Annyi gyerek és felnőtt kísérő, csoportvezető volt, hogy alig fértünk el a templomban! A mise után átmentünk a templomkertbe, ahol a „felnőtt” mise volt, és ott is kaptunk áldást.

A szentmise után visszasétáltunk az iskolába, ahol reggel gyülekeztünk. Többen hamar hazamentek, mi viszont még ott maradtunk visszarendezni a termet.

A hazaút nagyon vicces volt, soka nevettünk és beszélgettünk, hamar elrepült az idő. Amikor megérkeztünk, mindenki sietett haza, hogy a szüleinek, testvéreinek elmesélhesse ennek a szép napnak az élményeit.
6. évfolyamos tanulóink beszámolója