A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján iskolánk is bevezette a mindennapos testnevelést. Ennek értelmében a negyedik és nyolcadik osztályos diákok kivételével a tanulóknak heti öt testnevelés órán kell részt venniük kötelező jelleggel.

A plusz két testnevelés óra alól felmentést kaphat a diák, amennyiben megfelel az alábbiakban ismertetett az említett törvényi szabályozás c. pontjának:

27.§ (11) Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azon osztályokban, ahol közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra

  1. a) a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással,
  2. b) iskolai sportkörben való sportolással,
  3. c) versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel váltható ki.

A felmentéshez beadandó papírok:

– az egyesület hivatalos, pecséttel és aláírással ellátott igazolása.

Az igazolás nyomtatványa letölthető innen, vagy kérhető a titkárságon.

A felmentésről hivatalos határozat születik.

Igazgatóság

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.