Cipősdobozok átadása – 2021

Köszönet Mindenkinek!
A 13 évvel ezelőtt a” mindszentys szülők” kezdeményezésére szerveződött a kárpátaljai Tiszakeresztúri Általános Iskolával egy testvériskolai kapcsolat.
A szülőknek hála, ez a kapcsolat töretlenül működik a két iskola között.
Idén is remek színvonalú jótékonysági koncertet szerveztünk a Leopold Mozart Zeneiskolával közösen. Köszönetet kell mondanunk a plébániánk teljes közösségének.
Bálint Marikának aki a reggeli roráték után naponta számolta meg a gyerekekkel közösen,hogy épp azon a napon már hány cipősdoboz gyűlt össze.
Kriszti néninek aki az adminisztrációt intézte.
És nem utolsó sorban Pál Sándor úrnak, aki a” Te is segíthetsz” Támogató Alapítvány ügyvezető igazgatója. 13 éve időben, akadályokat nem ismerve, saját költségén juttatja el adományainkat -mindig nagy örömet szerezve ezzel nekünk és az adományozottaknak is.
 
Sok szereplős ez a jótékonysági akciónk:szülők, diákok,tanárok,igazgatók,plébánosok,újságírók és takarítók…
Áldás van az ügyön,mert mindenki önzetlenül vesz részt ebben a munkában.
„Tedd a jót és légy vidám!”
Igyekezzünk ezt a jelmondatunkat szem előtt tartani az év minden napján!

Kedves Mindszentysek!
 
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, gyerekeknek, szülőknek, tanároknak és mindenkinek, aki közben jártak, hogy iskolánk tanulói karácsonyi ajándékban részesültek.
 
Áldott Karácsonyt és boldog Új évet kívánunk mindannyiuknak!