A mobilitás megnevezése: Deutsch als Fremdsprache German as a Foreign Language/Superintensivkurs

A mobilitás helye: Actilingua Academy Wien

 

 

A tanfolyam kiválasztásánál elsősorban a következő szempontok vezéreltek:

    Az iskolánkban folyó német nemzetiségi nyelvoktatás hatékonyabbá tétele érdekében, szerettem volna a német nép kultúráját, helyi szokásait még jobban megismerni, német nyelvtudásomat felfrissíteni, továbbfejleszteni, és módszertanilag is fejlődni. Emellett fontosnak tartottam még a kapcsolatteremtést más országokból származó diákokkal, illetve a német nyelvet tanító pedagógusokkal.

A nyelviskolában délutánonként 9-10 fős csoportokban tanultunk. Az előzetesen megírt tesztek alapján osztottak be minket. Így beszédkészségünk és nyelvtani tudásunk is nagyjából hasonló szinten volt. Három lengyel, egy francia, egy japán, két orosz és egy szerb származású diák volt még rajtam kívül a csoportunkban. Szálláshelyemen – egy az iskolától és a város központjától egyaránt 20 percre található apartmanban – is hasonló volt a helyzet. Ennek ellenére diáktársaimmal jól megértettük egymást. Napjaink nagyon jó hangulatban teltek.

Délelőtt és délután is 3-3 órám német órám volt. Délelőtt csak egyedül tanultam a tanárommal, a szuper intenzív csoportbeosztásom miatt. Ennek köszönhetően német beszédkészségem jelentősen javult. A délutáni órákon a szókincs fejlesztése mellett a nyelvtani ismeretek elmélyítése volt a fő cél. Mindezt az iskolában tanító tanárok változatos tanítási módszerek alkalmazásával segítették.

Amellett, hogy német tudásom sokat fejlődött, sikerült Bécs kulturális életébe is bepillantást nyernem. Az iskolában rendszeresen, részletes tájékoztatást kaptunk az aktuális eseményekről. Tanítás után különböző kulturális programokon vehettünk részt. Így jutottam el például német nyelvű idegenvezetéssel a Hundertwasser Múzeumba is. Emellett még megtekinthettem a Belvedere kastélyban található Klimt kiállítást, és a Kunsthistorisches Múzeumban és a Schönbrunni kastélyban található állandó kiállításokat is.

Tanárom segítségével sikerült bepillantást nyernem a helyi szokásokba is. Megismerhettem egy vidéki kisváros (Retz) életét is. Sajnos ebbe a két hétbe már sem időben, sem pénzben nem fért bele Graz és Salzburg megtekintése, de így is rengeteget köszönhetek ennek a pályázatnak. Nagyon jó hangulatban eltöltött két hét áll mögöttem, ami alatt rengeteg új ismerettel gyarapodtam. Ezeket az ismereteket majd szeretném továbbadni kollégáimnak és az iskolánkban tanuló diákoknak is.

A német nyelv tanulásában sokat fog segíteni, hogy olyan barátokat sikerült találnom, akikkel állandó levelező kapcsolatban vagyok, emellett szeretnénk egymást időnként meg is látogatni.

Amennyiben igény lesz rá az iskolánkban, a jövőben – német nyelvtanárom segítségével- talán még egy új testvériskolai kapcsolatot kiépítésére is sor kerülhet, egy Bécs környékén található iskolával.

Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy részt vehessek ezen a pályázaton.

 

 

Budapest, 2016. 08. 15.                  Áros Éva